Tájékoztató anyagunkat a 2018. január 1-jén hatályba lépett szabályozásról az alábbiakban olvashatják:
Ki lehet jogosult a tartós ápolást végzők időskori támogatására?
A 2018. január 1-jén hatályba lépett szabályozás szerint a tartós ápolást végzők időskori támogatását az öregségi nyugdíja megállapítását követően az veheti igénybe, aki az öregségi nyugdíjra való jogosultsága kezdő időpontját megelőző, összesen 20 éven át saját háztartásában ápolta, gondozta gyermekét, aki után ebben az időszakban ápolási díjat (ezen belül legalább 1 éven át kiemelt, vagy emelt összegű ápolási díjat), illetve a gyermek tartós betegsége, fogyatékossága okán gyermekgondozási segélyt, vagy gyermekgondozást segítő ellátást kapott. A gyermekgondozási segély, illetve gyermekgondozást segítő ellátás időtartamaként legfeljebb 10 évet lehet figyelembe venni. Azaz az időskori támogatást igénylőnek a 20 éves gondozási időszak alatt legalább 10 évig ápolási díjban kell részesülnie.
Természetesen azok a nők is megkaphatják a támogatást, akik 40 év jogosultsági idővel mennek öregségi nyugdíjba.
A fent felsorolt feltételekből adódóan ugyanakkor nem lehet jogosult a juttatásra, aki nem a gyermekét, hanem más családtagját ápolta, továbbá az sem, akinek a 20 év több családtag ápolásából adódott össze. Ugyancsak nem tarthat igényt erre az ún. nyugdíj-kiegészítésre az sem, aki ugyan 20 éven át gondozta (gondozza) a gyermekét, azonban az öregségi nyugdíjra még nem szerzett jogosultságot, illetve a nyugdíja folyósítás nélküli megállapítását (rögzített nyugdíj) kérte.
A támogatás mértéke
A támogatás mértéke havi 50.000,- Ft, ami a nyugdíj, illetve az ápolási díj mellett is folyósítható, azonban az nem minősül nyugdíjnak.
A támogatást az arra jogosító feltételek bekövetkezésétől, legkorábban azonban az igény előterjesztésének időpontját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani.
Ezt a juttatást az igénylő lakó, tartózkodási helye szerint illetékes Fővárosi, Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalánál (Budapest és Pest megye területén Budapest Főváros Kormányhivatal VIII. kerületi Járási Hivatal), mint általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél kell igényelni.
Az igényt az erre rendszeresített adatlapon, illetve elektronikus űrlapon kell benyújtani.
A megállapított támogatást a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja az öregségi nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint.
Forrás: Meosz – Gulyásné dr. Bölkény Ágota





